Régóta motoszkál bennem egy a szó. Ami boldogabbá teszi a hétköznapokat. Amivel adok és kapok. Amitől több leszek és nem kerül semmibe. Ez a nagybetűs TISZTELET!
Ez nem csak egy szó. Egy érzés, ami képes régi és új érzéseket is előhozni. Ami lehet akár, egy kihúzott szék, egy leesett kesztyű, egy csokor virág, vagy egy bátor mosoly. Egy érzés, ami megmagyarázhatatlanul átlengi az életünket, mégis kevés szó esik róla. Amivel nem foglalkozunk, pedig a mindennapjaink szerves része. Amitől emberséges emberek vagyunk. Amitől kitűnünk, amitől megbecsülnek, ami személyiségünkből fakad. Amitől többek leszünk és mindez csak rajtunk múlik.
A véka alá rejtett elismerés
A tiszteleten mindenki mást ért, másképp használja és gyakran a 21. században bizonytalanul, félve használjunk. Mintha tartanánk tőle, hogy egy kedves gesztussal, egy elismeréssel félreértések dominóját indítjuk el. Mintha azzal, hogy elismerünk egy tettet, egy gesztust és szavakba öntjük, az a másik embernek kellemetlenséget okozunk. Mintha…mintha…mintha…
Pedig, megannyi örömöt tudunk adni egy piciny tettel, és még ennél is több száll vissza ránk, ha tudatosan beépítjük a mindennapjainkba. Azonban ehhez érdemes átgondolni néhány kérdést.
A tiszteletnek van-e helye a mai modern, liberális világban? Létezik-e még tisztelet rang nélkül? Emberség és tisztelet mindig kéz a kézben jár? Van-e helye a tiszteletnek az instant világban? Át tud-e szivárogni megbecsülés, az elismerés a facebookon, instán? A “csókolom” mindig tiszteletet sugall?
A szó szoros értelmében
A tisztelet egy főnév, jelentése pedig a Wikiszótár szerint:
- Csodálat érzése valaki iránt a tulajdonságai, tudása vagy hozzáértése miatt.
- Valaki iránt tanúsított nagyrabecsülés.
- Külső jel, mely által valaki iránt nagyrabecsülésünket nyilatkoztatjuk ki.
- Üdvözlet.
Ha szűk értelemben vesszük, akkor csodálat, nagyrabecsülés, elismerés.
Gyakorlatban ez az egyetlen szó sokkal többet jelent, mint azt elsőre gondolnánk.
Mikor megkérdeztem az ismerőseimet, nekik mit jelent a tisztelet, akkor meglepő választ kaptam:
Megbecsülés, emberség, rang. /Katalin/
Emberség, empátia, udvariasság. /Rita/
Bennem rögtön záporoztak a kérdések.
Rang? A rang rögtön magával hozza a tiszteletet? Ha azt látom, hogy DR. az már feljogosít a tiszteletre?
congerdesign képe a Pixabay -en.
Elismerés, ahogy én használom
Egy tipikus hétköznapi jelent jutott eszembe a tisztelet szóról. Nekem van egy alapelvem, bárhova megyek, bárki is legyen ott takarító, portás, ápoló vagy biztonsági őr mindig a szemébe nézek és köszönök. Köszönök és küldök egy mosolyt. Amire általában két válasz érkezik.
Az egyik én is visszakapom, amit adtam. Egy bátorító mosoly, egy kedves tekintet.
A másik – ez a gyakoribb – inkább egy meglepődött reakció. Mintha nem erre számítottak volna. Pedig ez nekem az alapvető. Alapjába véve tisztelem az embereket, becsülöm bennük, hogy minden nap dolgoznak, tesznek másokért. Csodálom, hogy a mindennapi problémájukon tovább látnak, és büszkén vállalják magukat, munkájukat.
A takarító néni, akinek fontos, hogy a párkány ne legyen poros, az a kevés virág is meg legyen locsolva és a 40-50 éves padló is tisztán csillogjon.
A portás, aki mindenkit megfigyel és egy apró mozzanatból tudja, hogy aki belép az milyen szándékkal érkezett. Biztos a dolgában, vagy segítségre szorul, mert azt sem tudja, mitévő legyen az épületben.
A biztonsági őr, aki észreveszi, ha valaki nagy pakkal érkezik, vagy nagy hassal és kinyitja előzékenyen a súlyos ajtót.
A gyökerekről
A tisztelet érzése mélyen, belülről fakad. Még gyerekkorunkból. Amit láttunk, megéltünk, lemásoltuk. Elbabáztuk, elautóztuk, belénk égett a játék során.
A tisztelet már megjelenik a játszótéren, a homokozóban, az első Én szó használatával. Ahogy kimondja a gyermek, hogy az enyém, onnantól kezdve megjelenik a birtoklási vágya és az osztozkodás nehéz, göröngyös útján indul el. Minden kisgyermekes szülő átélte vagy épp megéli a dackorszak nehézségeit. Aminek az egyik nehéz, de később annál nagyobb tanulási kincse lesz, hogy a gyermeke megtanul tisztelni. Tisztelni a másik gyermeket, a szüleit, a játékait, a felnőtteket, az állatokat…és még sorolhatnánk.
Megtanulják a gyerekek, hogy egyenrangúként kezeljük a másikat. Elismerjék egymást. Később pedig ebből a tanulásból, mintákból alakul ki, hogy egyenrangú társként, férfiként, nőként kezeljük egymást. Azaz tiszteljük a másik embert. Nem teszünk különbséget, azért mert a másik fél milyen nemű, mit csinál, milyen rangú, hogy néz ki, mivel közlekedik, vagy épp hogyan beszél. Elismerjék, és megbecsüljük a tettét, a személyét.
Szerintem ugyanúgy lehet tisztelni, becsülni egy ügyvédet, mint egy utcaseprűt. Szerintem létezik még egymás iránt ez a megfoghatatlan fogalom. Pedig lassan még az is kiveszik a világunkból, hogy egymás szemébe nézzünk, vagy mosolyogjunk egy idegenre mindenféle hátsó szándék nélkül.
Létezik online tisztelet?
Az online közösségi terek egy kifacsart, furcsa világ. Egy olyan kifordított lédús, mesésen édes narancs, ahol a rostokba belekapaszkodunk, és meg akarjuk mutatni, hogy a mi rost szálunk sokkal vitamindúsabb, ízletesebb, kecsesebb, “tökéletesebb”. Viszont, mellette a rost személytelenségébe is beleburkolózunk, elrejtőzünk, egy rajzolt kép, egy kitalálta figura, egy semmitmondó szimbólum mögé.
Kommenteket bárki írhat. Ott nem kell arcot, hangot, gesztust, mimikát rakni a szöveg mellé. Nem kell érzéseket belevinni, mondhatjuk azt amit elvárnak, vagy épp direkt provokáló, meghökkentőt tenni. Megmutathatjuk, hogy nálunk, velünk, köztünk minden “tökéletes”, minden instant. Kilőhetjük elfojtott véleményünket a világnak, a világról, amit a mindennapok során fogat összeszorítva visszaszorítunk. Közben pedig nem nézni, hogy az mit okoz, bánatot, vagy örömet ad. Cél csupán az, hogy az egónk pillanatnyi kielégülését elérje. Ezek után felmerül a kérdés:
Az online térben is ki tud bontakozni a tisztelet? Át tud hatolni a biteken és bájtokon a megbecsülés, az elismerés? A személytelenség hálója mögé rejtőzködve is áthatol-e a belső személyiségünk, a tanult mintáink?
A tapasztalatom az, hogy képes a tisztelet, és a benne rejlő megannyi érzés, valamint az alapvető személyiség is áttörni az online tér személytelenségét.
A legjobb példa rá, ha megnézzük a csoportokat és a kommentelőket. Ahol egy facebook csoport adminisztrátora maga is elkötelezetten hisz a tiszteletben, ott a tagok is ezt a példát fogják követni. Nem fogja kiengedni a kezéből ezt a személyiségéből fakadó erőt, és a trollokat azonnal helyre teszi, kiteszi vagy beállítja a sorba. Akiknek nem marad más választásuk, vagy tovább állnak és keresnek olyan helyet, ahol a felgyűlt feszültségüket levezethetik, vagy megmutatják, hogy bennük is ott az elköteleződés egymás iránt.
Engin Akyurt képe a Pixabay -en.
A báránybőrbe bújt farkas
Essen szó még a megtévesztés művészeiről. A tiszteletlenül magázásról és a tisztelettel tegezésről is.
Bizonyos mondatok nem jönnek ki az ember száján magázódva. A vigasztaló mondatok ilyenek. Ki kell radírozni a távolságot, hogy elhangozhassanak.
David Foenkinos
Magázni, “csókolomozni” vagy tegezni? Mindig felmerül, melyiket használjam? Melyik ad biztosabb alapokat a közlendőnek? Melyikkel könnyebb tiszteletet sugározni?
Nem célom, hogy ezzel a bloggal belemenjek a protokoll szabályaiba. Célom inkább az, hogy a saját tapasztalatommal segítsek. Az elhanyagolt tisztelet beépüljön és biztonsággal használható legyen a mindennapjainkban. Öröm legyen annak, aki használja, és annak is, aki kapja. Nem pedig kínlódás, kínos szituációk halmaza.
Személy szerint én tegezni szeretek. Szerencsére a mai, modern világ ezt már segíti, nem pedig hátráltatja. Míg mikor én gyermek voltam, akkor az óvónéniket magáztuk. Ma már tegeződünk szülők és a gyerekek is. Fellazult ez a kommunikáció. Lazaságával viszont ugyanúgy megtartható a tisztelet mondanivalója. Mint oly sok minden ez is kétélű dolog. Tisztelettel lehet tegeződni és tiszteletlenül akár magázódni is. Rajtunk múlik, a kapott mintáinkon és a személyiségünkön, hogyan élünk vagy visszaélünk ezzel a lazított kommunikációval.
Maradok tisztelettel hagyományosan és újszerűen, egyszerűen és bonyolultan, elismeréssel adózva mindenkinek, aki elolvasta és elgondolkodtattam ma is.
***
Köszönöm, hogy elolvastad és megosztod. Mondd el véleményed, hogy vagy te ezzel a témával?
Kövess a Facebookon is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: